« Je veux
devenir militaire de la France ».
« Francia
katona szeretnék lenni ». Ezzel a mondattal fogadott Ákos
pénteken, amikor mentem érte az oviba. Mi ilyesmiről nem
beszéltünk otthon, nagyjából a terrortámadás témáját
elkerültük a gyerekkel, szerencsére még abban a korban van,
amikor nem muszáj ilyesmiről beszélni vele. Nem tudom, hogy az
oviban ezt hogyan tárgyalták le, elvileg volt «1 perces néma
csend » az iskolákban/óvódákban délben, a támadást
követő hétfőn. A januári támadáskor még dolgoztam
animátorként, emlékszem erre a menzás jelenetre. A tanítók
feladata volt mondani valamit a gyerekeknek. (Nyilván délelőtt is
beszéltek már erről.) Mondjuk az egy általános iskola, ahol
azért nagyobbak a gyerekek, és ők beszéltek erről maguktól is.
Én akkor, január 8-án (már a szerkeztőségi támadás után, de
a kóser bolt megtámadása előtt) képtelen voltam erről rendesen
kommunikálni a gyerekekkel, hárítottam a témát. Örülök, hogy
most már szülési szabadságon vagyok, és nem kellett dolgoznom a
támadás után, nem kellett abban részt vennem, hogy a gyerekeknek
valahogy megmagyarázzuk a megmagyarázhatatlant. Főleg úgy, hogy a
környéken lakó gyerekek majdnem a fele « speciális menüt »
eszik a menzán, amiben nincs disznóhús.
Ákos eddig
vonatvezető akart lenni, és mesterszakács, a katonaság annyira
nem érdekelte. Kérdeztem, hogy az oviban mondtak valamit,
beszéltek-e erről, de azt mondta, hogy ezt ő találta ki a
barátaival, Alexisvel és Israellel (tényleg így hívják !:).
Alexis portugál, Ákos óvónőjének a fia, Israel pedig egy fekete
kissrác, nem tudom, miért adtak neki ilyen nevet a szülei, talán
valamilyen speciális keresztény gyülekezet tagjai. Az ebédőben
evés közben látták az ablakon keresztül az ovi előtt elsétálni a
géppisztolyos katonákat, akik a zsidó iskolát őrzik, de ezek
szerint időnként benéznek az ő utcájukba is. Innen jött az
ötlet. Mondtam neki, hogy majd ha nagyobb lesz, és akkor is úgy
gondolja még, lehet katona, de ő azt válaszolta, hogy MOST akar
bevonulni. Az apja ezt úgy reagálta le, hogy a katonának fegyelmet
kell tanulnia és hallgatnia a parancsnokra, és mivel itthon mi, a
szülei vagyunk a parancsnokok, ezért most rögtön pakolja el a
szobáját. Nem volt teljesen hatástalan a dolog, de azért azt sem
mondom, hogy hosszútávon működni fog. Aznap reggel egy golyóálló
mellényes rendőrt is láttam az ovi előtt, ezen megdöbbentem.
Kaptak valami fülest, jöttek valakiért a környéken ? Sajnos
nem tartom elképzelhetetlennek ezt sem. És aznap volt a nemzeti
gyászszertartás az áldozatokért, mindenhol francia zászlók
voltak, a buszokon, állami épületeken, de még az oviban is, ilyet
nem láttam még. Július 14-én nincs ennyi zászló. Kérdés, mit
jelképez ez a zászló ? A terror elutasítását ?
Szerintem minden normális ember elutasítja a terrort. (Aki meg nem,
az most úgysem fogja mondani hangosan.) Vagy azt, hogy aki kitűzi,
az « tényleg francia » ? Aki meg nem, az minimum
gyanus ? A terrortámadás utáni hétfőn minden önkormányzati
hely zárva volt, az uszoda, a színház, a könyvtár, ellentétben
a toborzóirodával, ahol, -amióta itt lakunk, 3 éve,- most előszőr
láttam bent fiatalembereket. Állítólag a támadás óta háromszor
annyian jelentkeznek katonának Franciaországban. Kihajózott a
Charles de Gaulle anyahajó is, fedélzetén a bombázókkal, megy a
Földközi tengerre. Látványos fotón, felvételen mutatta be a
média. Patetikus látvány, szinte hallod a háttérben a harci
indulót. A « véres zászló felemelve ». Megyünk a
háborúba. Az én 4 évesem is. Most mit mondjak neki ?
Januárban még Charlie volt, legalábbis amikor elvittük a
« Köztársasági Menetre », történelmi esemény, majd
2 millió ember Párizs utcáin, a Bastille és a République
környékén, mindenki Charlie volt, a saját városunkban már
kevésbé. Nem megy ki a fejemből, hogy lehet, ez a mostani
mégiscsak annak a folytatása lett volna ? Ugyanaz a környék,
a 10. -11. kerület. Akkor Ákos az apja nyakában ült, és kért
egy francia zászlót, nem vettünk neki, de később kapott egyet,
az apja találta valamilyen « önkormányzati pincében »
katakombás barangolásiai közben (V. « nagyvárosi illegális
barlangász », ezt néhányan tudják róla). Akkor azt
gondoltam, hogy magyar zászlót is szerzek neki, ha már, bár a
franciát sem azért kapta, hogy az erkélyen lengesse. Nem mintha
ciki lenne, illetve... nem tudom. A szomszédok mennyire vehetik ezt
provokációnak ? És miért érdekel engem, hogy mit
gondolnak ? Az a kérdés, ÉN mennyire tartom ezt
provokációnak ? Néha elgondolkodom azon, vajon milyen
identitása lesz a fiamnak ? Milyen közösségbe fog járni,
milyen spirituális elképzelései lesznek ? Mivel azonosítja
majd önmagát ? Mit tudok én neki átadni a « vegyescsaládon »
és a « nyugati demokrácián » kívül ? Vagy ez
elég ? A parkban nehezen találunk neki játszópajtást,
illetve nem tudom, V. szerint ez is az én paranoiám, az oviban most
Mohamed a leglelkesebb barátja, de ő ezt nem mindig viszonozza,
noszogatni kell, hogy köszönjön vissza, « nézd itt a
kopened ! ». Én örülök Mohamednek is, mindenkinek
örülök, aki miatt a fiam örömmel jár oviba. Mert többször
mondta már nekem sajnos, hogy nem szeret oviba járni, és ettől
elszomorodok. V. szerint ez csak színjáték, otthon akar maradni,
vagy nehezen ébred (későn fekszünk általában). Igazából ezért
is szerettem volna neki egy testvért mindenképp, hogy ne legyen
magányos.
Nálunk szerencsére
a biztonsági szigorítás nem változtatott sokat az ovis
hétköznapjainkon, az állami szabályozás megad egy -tól, -ig
határt a « terror-riaszásban », és az önkormányzatokon
múlik, hogyan alkalmazzák. Hallottam, olyan helyről is, -eddig ez
a legextrémebb,- ahol a szülők meg sem közelíthetik az óvódát,
a kaputól 100 méterre egy kihelyezett « recepciónál »
várja valaki a őket, aki aztán rádión beszól a az oviba, hogy
melyik gyerekért jöttek, és azt kihozzák. Ennek mi értelme ?
Nem hiszem, hogy a gyerekek biztonságát növelné, viszont eléggé
traumatizálja őket. Vagy legalábbis nem értik, hogy mi ez az egész.
Most nem azért, de ha valaki olyan szinten van, hogy gyerekekre akar
támadni, az megteheti egy játszótéren is. Így nem lehet élni.
Így nem lehet hosszútávra berendezkedni. És a gyerekek, akik így
járnak oviba, mint « katonák akarnak majd lenni ». Jó
ez nekünk ?
Csak felnőttként tudtam meg (állami titok volt), de ahol éltem pár évig, a város szélén lévő hatalmas gyárkomplexum valamiféle vegyifegyver kísérleti hely is volt. Nem annak hívták, természetesen. Kisiskolás voltam, amikor egyszer bejött egy csapat ember hozzánk a suliba, vegyvédelmi ruhában. Nem tudom, milyen balesetként vagy óvintézkedésként adták el, hogy ott jártak, és mindenfélét mértek-vizsgáltak olyan öltözetben, mint a vírus c. filmben Dustin Hoffman (http://www.jkvitamin.hu/images/Cikkekhez/2009_Q4/outbreak_500.jpg). Felnőtt fejjel tudatosítva, visszagondolva ijesztő... ahogy az is, hogy egyszer iskola-város szinten hullott a gyerekek haja. Viszont akkor, gyerekfejjel... az egészből nem fogtam fel semmit. Egy gyerek nem tudja, hogy egy-egy rendkívüli esemény, amit lát, mekkora bajt jelent. Nem értettem, és egyáltalán nem sejtettem, miért vannak ott azok a beöltözött bácsik. És ha fegyveres katonákat láttam volna, az is azon az élmény szinten maradt volna meg, hogy de érdekes napunk volt, láttunk igazi katonákat, milyen izgi, még fegyverük is volt, és szép egyenruhájuk, és én is akarok olyat, ha nagy leszek (tehát katona akarok lenni). Hidd el, Ákos még nem érzi a veszélyt. Nem szorong a terrortámadás vagy a katonák látványa miatt, egyszerűen hozzá ez még nem jut el. Abból, amit ő eddig tapasztalt (és reméljük ennél többet sohasem fog), egy katona megjelenése kb. olyan, mint a Mikulás, vagy egy bohóc, vagy egy szakács hosszú sipkával. Hidd el, ha holnap az ovit bohócok látogatnák meg, és elmesélnék, hogy mennyire szeretnek bohócok lenni, Ákos úgy jönne haza, hogy bohóc akar lenni.
VálaszTörlésPolitikai dolgokba ennél jobban nem bonyolódnék bele, csak néhány számot had... Az IS(IS) körülbelül 80-100ezer főt számlál állítólag.
Székesfehérvár mai lakossága (2015-ös adatok alapján) 98 673 fő.
Mátyás király magyar főkből álló (tehát az idegen zsoldosokon, az ún. fekete seregen kívüli) hadserege mai tudásunk szerint kb. 90 000 fő lehetett.
A teljes muszlim populáció 1,6 milliárd ember. (Az ISIS a teljes muszlim lakosságnak a 0,000625%-a)
Magyarországon (2010-es adatok szerint) 25 000, Svájcban 433 000, Franciaországban 4 704 000 muszlim él. Európában összesen 44 138 000 fő tartja muzulmán vallásúnak magát.
Az ISIS gyilkol, a muszlimok speciális ételt esznek a menzán. 100 000 fő gyilkol, és emiatt csupán Európa szerte, 44 millió itt élő emberre, aki nem eszik disznóhúst, néz gyanúsan minden nap valahol, valaki.
Kriszti, igen, igazad van, valószínűtlen, hogy Ákosnak ez ugyanolyan trauma, mint nekem, igazából őt az viseli meg, ha én nem vagyok jól, ismétli az én depis mondataimat "valami baj van a fejemben, de majd elmúlik" - ezt akkor mondom neki, amikor látja, hogy sírok, és nem akarom, hogy azt higyje, ő a hibás.
TörlésÉs tudom, hogy csak egy igen vékony réteg gyilkol, akik most éppen muzulmánok (a saját állításuk szerint), de sokkal inkább a hatalomról és az irigységről szól az egész, leginkább azoknak, akik az szervezik. És azért azokat a kalasnyikovokat is eladta valaki, pedig eredetileg orosz gyártmány... A speciális menzásokat nem tartom mind potenciális terroristának természetesen, nem is tudnék így itt élni, ami zavar, az valami nehezen megmagyarázható nyomasztó érzés, a szociális fagyottság a gettóban, meg nyilván az én személyes kirekesztettség-érzésem. És küzdök is ellene, nem szeretem.
Ismerjétek meg egymást! Persze tudom, most fogsz szülni, nem is most rögtönre gondoltam... De az első hónapok után, tavasszal-nyáron, már könnyebben mozogva, talán lesz lehetőséged megpróbálni valamit. Keresni-találni baba-mama lehetőségeket, vagy akár kezdeményezni valamit... közös sétát a parkban, ha mást nem... anyákkal, környékbeliekkel, muszlimokkal, bevándorlókkal, franciákkal, bárkivel, aki ott él.
TörlésSzerintem az IS tevékenysége ellen (akiknek célja radikalizálni az európai, kisebbségben és elszigeteltségben élő muszlimoknak) az egyik legnagyobb fegyver lehetne a barátkozás. Elképzelek több ezer apró kis kezdeményezést, ami arról szól, hogy nyissunk, ismerjük meg egymást, és egymás kultúráját... elképzelem, hogy itt elindítod te, 3 várossal arrébb egy gimis osztály, megint máshol egy apuka, és ezek a kezdeményezések valahol egyszer csak összekapcsolódnak, teret nyernek a médiában, és újabbakat szülnek. Az IS meg gőzölöghet a közel keleten a saját visszájára elsült lövésében, mert gyűlöletet akart szítani, és barátságokat kötött.
De mindezen fennkölt nagy álmokon túl: az egymás mellett élő embereknek, neked, nekik nem mindegy, hogy próbáltok-e nyitni egymás felé. Te érzed az elszigeteltséged, ők érzik a gyanús pillantásokat, te érzed az ő feszültségüket, ők érzik a tiéd... és mint egy rossz házasságban, mindenki egyre idegenebbül viselkedik, és egyre rosszabb lesz a viszony, és egyre nehezebb jó érzéssel az utcára lépni. Míg lehet, hogy ha odamész Fatimához a játszótéren, hogy szia, Zsófi vagyok, nem először játszanak együtt a gyerekeink, van-e kedved beszélgetni, akkor legközelebb már nem lesz olyan erős és nyomasztó a benned lévő érzés.
Igazad van. Csak kérdés, hogy megtudom-e én ezt most tenni?
TörlésSajnos továbbra is úgy érzem, hogy a költözés lesz a megoldás. De ha folyton csak költözök, menekülök valami elől (időnként azaz érzésem: saját magam elől), akkor jobb lesz-e? Először most magamra kell koncentrálni, a saját családomra, de ha egyszer be tudok kapcsolódni egy ilyen kezdeményezésbe, annak nagyon örülnék, mert ezt közelebb van az én személyiségemhez.
Szerintem a kirekesztettség érzése, majd a gyökértelenség vezet ahhoz, hogy valaki az IÁ mellé áll.
VálaszTörlésPersze, itt Franciaországban mindig is sok volt a bevándorló, de a gyermekeik, unokáik nem mindig találják meg a helyüket, ami nem csoda! Én sokszor kaptam hülye megjegyzéseket (francia állami alkalmazottaktól is), ami kimondottan idegengyűlölő volt... Akkor még csak sírvafakadtam, de most már kezdek francia lenni, nagyobb a szám.
Néha földönkívüliként néznek rám, pedig európai vagyok, sőt eszem sertéshúst, csigát, ha kell békacombot és még a véresre sütött francia húsvéti bárányt is le tudom nyomni a torkomon. Lovat nem eszem, azt nem. Persze erre van aki csak értetlenül néz rám. Legutóljára azt mondtam, a vallásom miatt...
A kérdés az, hogyan lehet úgy gyermeket nevelni hogy ne érezze magát mindkét hazájában kívülállónak?
Hol vannak az integráció határai és mi külföldön élő magyar anyák akarunk -e, tudunk -e integrálódni?
Néha megkérdezik tőlem: Szeretsz Franciaországban élni? Megszoktad?
Persze én választottam, egyfajta kényszerből (mikre nem vagyunk képesek a szerelmünkért!), de hamarosan 9 év után sem. Most ez van, "il faut faire avec".
Sokan irigykednek rám, otthon maradottak, pedig a harárok előttük is nyitva állnak. Lehet külföldre menni, beilleszkedni vagy hazaköltözni. Én már nem mehetek haza, a fiam francia... vagy az lesz, amikor a Marseillest énekli a francia zászlót lengetve. De sebaj, ha már nem sikerül egyenlő identitástudattal felnevelni, inkább francia legyen, mint elveszett. Én meg maradok magyar és remélem, majd nem fog furcsán nézni rám, a bevándorló édesanyjára!
Én, amíg itt élünk próbálok nem félni amikor kimegyek az utcára, amikor bemegyek egy épületbe, vagy amikor otthon vagyok. Igen, mert már nem csak a terroristától kell félni, hanem attól is hogy a francia rendőrség véletlenül annak nézi az embert.
TörlésAddig meg ha kell minden középületben megmutatom a ridikülöm teljes tartalmát, a hasamat is, meg a babakocsit, mert ki tudja mi van az 1 éves fiamnál.
Közben azokra gondolok, akik már évek óta irigyek rám bár még mindig otthon vannak, és szívesen meghívnám mindannyiukat egy pár hónapra...
Dóri, szivemből szólsz, sok mindent átérzek abban, amit írsz. Én is éreztem már ezt, terrortól függetlenül, hogy nem jó itt, nem jött be annyira, mint gondoltam, nagy reményekkel költöztem Párizsba, olyan romantikus volt az egész. És most már ciki azt mondani, hogy nem, ez nem jó. Nekem is van jónéhány magyar ismerősöm, akik szerint jó dolgom van, illetve most talán kevésbé a terror miatt, de hogy ezen kívül is lehetnének problémáink...ez sokan nem hiszik el. Nem tudom, én leszek-e valaha francia, akarok-e az lenni, a fiam meg elvileg az, bár az apja sem egy nagy öntudatos valaki, a környéken meg mást lát. Különféle "embercsoportokat". És vannak, akik jobban érzik magukat, mert jobban összetartanak. Maga a francia társadalom nagyon erősen individualista. Moi.., je suis.., j'ai le droit...
TörlésJó, majd elköldözünk idővel, tehát a bevándolrócsoportokat lecserélhetjük "bagettes" környezetre, de hogy a magyarságából mi lesz, lesz-e valami? Így viszont én leszek idegen, ha nem is a fiamnak, az unokáimnak mindenképp. Ilyen szempontból majdhogynem igazat adok az araboknak, akik nem akarnak annyira integrálódni, miért vesztenék el a saját identitásukat egy szétesett társadalomért? Inkább megalkotják a maguk "városát a városban", halal boltokkal, mecsetekkel, ramadannal. Egyébként ezt csinálják a kínaiak is, csak ők kevésbé látványosak, meg nem akarnak jelenleg letámadni senkit.
Szia Zsófi!
VálaszTörlésSzerintem tök normális, hogy hirtelen nem tudtál semmit mondani erről az egészről a gyerekeknek. Ez azt bizonyítja, hogy "normális" vagy, ember vagy, nem valami gép, szócső, aki gomnyomásra kezd nyomni valami ideológiát... persze jó, ha az ember tud hirtelen valami okosat mondani, de szerintem ez ritka. Pláne gyerekeknek! Én se tudnék. Most mégis, mit mondjak?
Ne ijedj meg, hogy Ákos most épp katona akar lenni... a gyerekek utánoznak, ez ennyi. Ő ezt nem gondolja olyan komolyan, mint Te, hisz tulajdonképpen fogalma sincs, hogy mi az a katona, csak lát valamit, az hat rá és máris "az" akar lenni. De ezzel nem bagatellizálom ezt, hisz a Te felelősséged is létezik. Ne becsüld le magad, hogy a "vegyescsaládon" és a nyugati demokrácián kívül még mire taníthatod! Abban nem hiszek, hogy az identitást a szülőnek kell sugallnia, hisz azt mindenki maga alakítja ki, legfeljebb utakat lehet mutatni és főleg példával nevelni. Ha normális, szeretetteljes közegben nő fel, akkor már sínen lesz ilyen szempontból, ez nagy közhely de ez így van... bármilyen ideológiára, vallásra, elméletre is tanítanád, azt kamaszkorában úgyis megkérdőjelezi majd, ha van egy csöpp esze, tehát azokra nem lehet építeni... szerintem. Engem pl. itthon sose neveltek vallásosan, de mikor már lehetett hittanra járni, a rendszerváltás körül, a szüleink úgy gondolták, éljünk a lehetőséggel, ismerjük meg ezt a világot aztán majd eldől. Rám erős hatással volt, elindított spirituális szempontból, akkor is, ha sok dolog csak arra volt jó belőle, hogy aztán lázadjak és megkérdőjelezzem.
Egyébként ne érts félre, de amikor azt írod, V. azt mondta neki, itthon Ti vagytok a parancsnokok és most rögtön pakolja el a szobáját, arról le petit Nicolas jut eszembe... ismered gondolom, öcsémmel rengeteget röhögtünk rajta régen...
Ezzel együtt engem rosszul érintene, ha a gyerek katona akarna lenni, mert belelátok ebbe az egészbe, hogy mi a háború, hogy hülyítik meg az embereket, akár már kiskorban, a legrosszabb ösztöneiket lovagolják meg a saját érdekükben, nem a miénkben. Én próbálnám a békességre rávezetni, legfeljebb pár mondatban. Szóval lehet, hogy mégis kell erkölcsi vagy akár spirituális támpontokat adni a gyereknek, lehet, hogy ezt én is hiányoltam, de a lényeg úgyis a példával nevelés, a légkör és a szülei közötti kapcsolat, abból veszi le a legtöbbet, gondolom én.
Szia Vera, köszönöm, hogy írtál. Igen, tudom én is, hogy ez ideiglenes, egy 4 éves gyereknél még nagyon változik, hogy mi akar lenni, de az "indentitás probléma" már régóta dolgozik bennem, igazából már én magam is egy kicsit "identitászavarosnak" érzem magam, így tényleg nehéz támpontot adni a gyereknek. Ezzel még komoly munkám lesz.
TörlésIdentitás zavar tekintetében talán mondhatom, hogy tudom, min mész keresztül, Svájcba költözött magyar anyaként. Viszont nekem megvan az a szerencsém, hogy egy olyan országba érkeztem, ahol eleve 4 különböző nyelv-kultúra-stb. él együtt, + mérhetetlen mennyiségű migráns a világ minden tájáról, és tök jól megvannak együtt. Régen azt éreztem, hogy a lányom-fiam nem lesz sem magyar, sem svájci. Most azt érzem, hogy egyszerre lesz magyar és svájci, és hogy ez éppúgy megférhet majd bennük egymás mellett, ahogy egy szimpla svájciban a "svájciság". Ági egyszerre érzi már most magáénak a magyar és a német helyesírást, a "Kis karácsony nagy karácsonyt" és "Leise rieselt der Schnee-t". Épp tegnap figyeltem meg, hogy noha magyarul gondolkozott épp valamiről, azon belül egy gyors fejszámolást németül gondolt végig. Persze, nekem-nekünk feladatunk erősíteni-támogatni a magyar oldalt. Ha meg is tanulom a német dalokat, én magyarul énekelek a gyerekeknek, magyarul mondókázom, magyarul főzök (bár a svájci magyar anyukák fórumán vérmesen szokták hirdetni, hogy aki ideköltözik, az igenis főzzön svájci ételeket... hát egy frászt fogok), magyarul ünnepeljük meg, amit otthon is úgy tettünk. Rév Fülüpöt és Ruminit olvasok a gyerekeknek, de nem kapok frászt, ha a 77 magyar népmesétől feláll a hátukon a szőr, és helyette Micimackót kérnek. Azt is magyarul olvasom. Eleinte görcsöltem, hogy jaj, az oviban megtanulnának olyan magyar dalokat is, amiket én nem tudok, így mennyi mindentől fognak elesni. Igen, szegényebbek lesznek pár magyar dallal, bár 1-2-t én is megtanultam-tanítottam azóta újat, tehát annyira mégsem. Szegényebbek lesznek pár magyar szokással... de ez igaz az otthoni gyerekekre is, ha "X" ovi helyett csak az "Y"-ba járnak. Szegényebbek lesznek, de gazdagabbak is. Megismernek még egy kultúrát belülről, ami nekem felnőtt fejjel már csak felületesen fog menni. S remélhetőleg olyan természetes lesz számukra az elfogadás, amit én felnőtt fejjel csak szeretnék elérni.
TörlésKriszti, nekem pont az a bajom, hogy én nem érzem a "békés együtt mellett élést". Illetve látszólag megvan, de valami mégis hiányzik, és a kulturális káosz inkább alá-főlé rendeltségeket hoz létre. Lehet persze, hogy ez csak a szociálisan feszült "gettóra" érvényes, vagy én vagyok túl negatív, de most ezt érzem. Nehezen tudnám elmagyarázni ezt az érzést, majd egyszer megírom neked, ha szeretnéd, hogy kifejtsem.
TörlésZsófi, borzalmas ez az agyalás. Neked most tényleg ezzel kell foglalkoznod? Nem valami mással, véletlenül?
VálaszTörlésKárosítod magad. is.
Bizony, káros. Majdnem olyannyira káros, mint amikor valakinek megmondják felnőtt ember létére, hogy mire gondoljon vagy ne gondoljon, és mivel foglalkozzon és mivel ne.
TörlésNiki, nekem fontos, hogy olvasod, amit írok, és fontos a véleményed is, de szeretném, ha elfogadnád, hogy most nekem arra van szükségem, hogy ezt kiírjam magamból, azért kezdtem el írni ezt a blogot. Később majd talán változik a témája, most erről szól.
TörlésKriszti, köszönöm a támogatást, de szeretném, ha nekem fontos emberek nem "kereszteznék" így egymást. Ezt a blogot terápiás célból írom, de fontos, hogy ti is olvassátok, és a véleményetek is. Viszont jobban örülnék "általánosabb", vagy konkrétan nekem szóló véleménynek. Köszönöm a megértést.
TörlésZsófi, igazad van, vettem, bocs. Nálam ez "ugrom rá" témakör, de ez a most nem az én blogom, nem volt jogom hozzá.
TörlésBocsánat, és tőled is, Niki.
"Viszont jobban örülnék "általánosabb", vagy konkrétan nekem szóló véleménynek."
VálaszTörlésTehát hazudjak valami kedélyeset, ami nem bánt és ne vállaljam a véleményemet? És ezzel te/ti nem azt mondjátok meg véletlenül, hogy mit mondjak vagy ne mondjak?
Niki, ezt a mondatot szerintem félre értetted. Krisztinek szólt, és arra szerettem volna utalni benne, hogy a kommentelők ne tegyenek egymásra megjegyzéseket. Ő ezt megértette, elnézést is kért.
Törlés