Je veux devenir millitaire de la France

« Je veux devenir militaire de la France ».

« Francia katona szeretnék lenni ». Ezzel a mondattal fogadott Ákos pénteken, amikor mentem érte az oviba. Mi ilyesmiről nem beszéltünk otthon, nagyjából a terrortámadás témáját elkerültük a gyerekkel, szerencsére még abban a korban van, amikor nem muszáj ilyesmiről beszélni vele. Nem tudom, hogy az oviban ezt hogyan tárgyalták le, elvileg volt «1 perces néma csend » az iskolákban/óvódákban délben, a támadást követő hétfőn. A januári támadáskor még dolgoztam animátorként, emlékszem erre a menzás jelenetre. A tanítók feladata volt mondani valamit a gyerekeknek. (Nyilván délelőtt is beszéltek már erről.) Mondjuk az egy általános iskola, ahol azért nagyobbak a gyerekek, és ők beszéltek erről maguktól is. Én akkor, január 8-án (már a szerkeztőségi támadás után, de a kóser bolt megtámadása előtt) képtelen voltam erről rendesen kommunikálni a gyerekekkel, hárítottam a témát. Örülök, hogy most már szülési szabadságon vagyok, és nem kellett dolgoznom a támadás után, nem kellett abban részt vennem, hogy a gyerekeknek valahogy megmagyarázzuk a megmagyarázhatatlant. Főleg úgy, hogy a környéken lakó gyerekek majdnem a fele « speciális menüt » eszik a menzán, amiben nincs disznóhús.

Ákos eddig vonatvezető akart lenni, és mesterszakács, a katonaság annyira nem érdekelte. Kérdeztem, hogy az oviban mondtak valamit, beszéltek-e erről, de azt mondta, hogy ezt ő találta ki a barátaival, Alexisvel és Israellel (tényleg így hívják !:). Alexis portugál, Ákos óvónőjének a fia, Israel pedig egy fekete kissrác, nem tudom, miért adtak neki ilyen nevet a szülei, talán valamilyen speciális keresztény gyülekezet tagjai. Az ebédőben evés közben látták az ablakon keresztül az ovi előtt elsétálni a géppisztolyos katonákat, akik a zsidó iskolát őrzik, de ezek szerint időnként benéznek az ő utcájukba is. Innen jött az ötlet. Mondtam neki, hogy majd ha nagyobb lesz, és akkor is úgy gondolja még, lehet katona, de ő azt válaszolta, hogy MOST akar bevonulni. Az apja ezt úgy reagálta le, hogy a katonának fegyelmet kell tanulnia és hallgatnia a parancsnokra, és mivel itthon mi, a szülei vagyunk a parancsnokok, ezért most rögtön pakolja el a szobáját. Nem volt teljesen hatástalan a dolog, de azért azt sem mondom, hogy hosszútávon működni fog. Aznap reggel egy golyóálló mellényes rendőrt is láttam az ovi előtt, ezen megdöbbentem. Kaptak valami fülest, jöttek valakiért a környéken ? Sajnos nem tartom elképzelhetetlennek ezt sem. És aznap volt a nemzeti gyászszertartás az áldozatokért, mindenhol francia zászlók voltak, a buszokon, állami épületeken, de még az oviban is, ilyet nem láttam még. Július 14-én nincs ennyi zászló. Kérdés, mit jelképez ez a zászló ? A terror elutasítását ? Szerintem minden normális ember elutasítja a terrort. (Aki meg nem, az most úgysem fogja mondani hangosan.) Vagy azt, hogy aki kitűzi, az « tényleg francia » ? Aki meg nem, az minimum gyanus ? A terrortámadás utáni hétfőn minden önkormányzati hely zárva volt, az uszoda, a színház, a könyvtár, ellentétben a toborzóirodával, ahol, -amióta itt lakunk, 3 éve,- most előszőr láttam bent fiatalembereket. Állítólag a támadás óta háromszor annyian jelentkeznek katonának Franciaországban. Kihajózott a Charles de Gaulle anyahajó is, fedélzetén a bombázókkal, megy a Földközi tengerre. Látványos fotón, felvételen mutatta be a média. Patetikus látvány, szinte hallod a háttérben a harci indulót. A « véres zászló felemelve ». Megyünk a háborúba. Az én 4 évesem is. Most mit mondjak neki ? Januárban még Charlie volt, legalábbis amikor elvittük a « Köztársasági Menetre », történelmi esemény, majd 2 millió ember Párizs utcáin, a Bastille és a République környékén, mindenki Charlie volt, a saját városunkban már kevésbé. Nem megy ki a fejemből, hogy lehet, ez a mostani mégiscsak annak a folytatása lett volna ? Ugyanaz a környék, a 10. -11. kerület. Akkor Ákos az apja nyakában ült, és kért egy francia zászlót, nem vettünk neki, de később kapott egyet, az apja találta valamilyen « önkormányzati pincében » katakombás barangolásiai közben (V. « nagyvárosi illegális barlangász », ezt néhányan tudják róla). Akkor azt gondoltam, hogy magyar zászlót is szerzek neki, ha már, bár a franciát sem azért kapta, hogy az erkélyen lengesse. Nem mintha ciki lenne, illetve... nem tudom. A szomszédok mennyire vehetik ezt provokációnak ? És miért érdekel engem, hogy mit gondolnak ? Az a kérdés, ÉN mennyire tartom ezt provokációnak ? Néha elgondolkodom azon, vajon milyen identitása lesz a fiamnak ? Milyen közösségbe fog járni, milyen spirituális elképzelései lesznek ? Mivel azonosítja majd önmagát ? Mit tudok én neki átadni a « vegyescsaládon » és a « nyugati demokrácián » kívül ? Vagy ez elég ? A parkban nehezen találunk neki játszópajtást, illetve nem tudom, V. szerint ez is az én paranoiám, az oviban most Mohamed a leglelkesebb barátja, de ő ezt nem mindig viszonozza, noszogatni kell, hogy köszönjön vissza, « nézd itt a kopened ! ». Én örülök Mohamednek is, mindenkinek örülök, aki miatt a fiam örömmel jár oviba. Mert többször mondta már nekem sajnos, hogy nem szeret oviba járni, és ettől elszomorodok. V. szerint ez csak színjáték, otthon akar maradni, vagy nehezen ébred (későn fekszünk általában). Igazából ezért is szerettem volna neki egy testvért mindenképp, hogy ne legyen magányos.

Nálunk szerencsére a biztonsági szigorítás nem változtatott sokat az ovis hétköznapjainkon, az állami szabályozás megad egy -tól, -ig határt a « terror-riaszásban », és az önkormányzatokon múlik, hogyan alkalmazzák. Hallottam, olyan helyről is, -eddig ez a legextrémebb,- ahol a szülők meg sem közelíthetik az óvódát, a kaputól 100 méterre egy kihelyezett « recepciónál » várja valaki a őket, aki aztán rádión beszól a az oviba, hogy melyik gyerekért jöttek, és azt kihozzák. Ennek mi értelme ? Nem hiszem, hogy a gyerekek biztonságát növelné, viszont eléggé traumatizálja őket. Vagy legalábbis nem értik, hogy mi ez az egész. Most nem azért, de ha valaki olyan szinten van, hogy gyerekekre akar támadni, az megteheti egy játszótéren is. Így nem lehet élni. Így nem lehet hosszútávra berendezkedni. És a gyerekek, akik így járnak oviba, mint « katonák akarnak majd lenni ». Jó ez nekünk ?