Nagyon feszít az
írás, de nehezen realizálódik, ezerszer megszületik a fejemben a
szöveg, mire leírnám, már elillan, más lesz belőle. Közben
megszületett a kisfiam, a második, ilyenkor « mással kell
foglalkozni », meg karácsony, akkor sem illik nehéz,
nyomasztó dolgokról írni, és közben halványodik az emlék, a
támadásé. Mondjuk eszembe jutott a napokban, hogy van most a
franciáknál (sőt, külföldön is) minimum 130 család, akiknek
nyomasztó a karácsony, akik még mindig nem értik, kinek és miért
kellett ennyire belebarmolni az életükbe. De ha én ezen direkt
agyalok, az már külön mazochizmus. Pedig írni szeretnék. És
erről. A Boldog Karácsonyos köröket már mindenki lefutotta a
neten és az életben is, hamarosan szilveszter és új év, új
remények, új fogadalmak. Én még az FB-re nem írtam karácsonyi
jókívánságot, úgy egyben, minden közeli és távoli
ismrősömnek, rokonomnak, ahogy mostanában leegyszerűsítjük
ezeket a köröket, az utóbbi években mindig két ünnep közé
csúszott a dolog, azaz « Boldog Új Évet Mindenkinek »
lesz belőle. A mostani, hamarosan véget érő év is furcsán
kezdődött, 7-én már a terrorral. Az « első szerekesztőségi
értekezleten ». Írok majd erről is, még nem múlt el, csak
rárakódott sok-sok réteg, durvább dolgok, több halottal. A
Charlie Hebdo elleni támadás volt az talán, ami kihozta belőlem
az « íráskényszert » a facebookon, ahol egyébként
előtte csak ugyanolyan felszínesen voltam jelen, mint mindenki más.
Eleinte egyáltalán nem akartam ott lenni. Idegesített, amikor
minden újság a Cukengerg srácot éljenezte a címlapján, aki
« összehozta a világot », már 500millió (azóta
biztos még több) felhasználó, a « világ legnépesebb
országa » (WTF ?? - az hogy keresztbe kasul lájkolgatjuk
meg osztogatjuk egymást, még nem jelenti, hogy mindenki mindenkit
szeret, sőt, még azt sem, hogy tolerál, pláne azt nem, hogy egy
ország lakói lennénk, egy alapvetően pénzügyi vállalkozásba
miért kell « virtuális világbékét » vizionálni?),
aztán film a történetéről, persze Oscar díjas, most akkor lopta
az ötletet, vagy nem, azóta már apuka, biztos megosztogatja a
kisbaba fotókat ő is, tőlem is várják majd, még egyenlőre
ellenállok. És persze rögtön hallottam a rossz oldalairól is,
hogy leendő munkáltatók nézik meg az FB oldaladat (ha nincs is
ilyened, akkor nem létezel?), és számít, hogy milyen az
aktivitásod, röhej, nehogy már ez alapján meg tudja valaki
mondani, milyen munkaerő vagyok ! Mindenesetre a
« fekvehányós » vicces képekkel vigyázni kell. És a
gyerekfotókkal is, ki tudja, mire használják fel, tinédzser
lányok vannak kitéve folyamatos virtuális zaklatásnak, stb. De ha
« ésszel » használod, akkor segíthet, nem csak az x
éves osztálytalálkozó szervezésében, hanem pl. magánbizniszben
is. Nincs egyszerűbb kezdő marketing, mint az FB-n szétszórni a
munkáidat. És egy idő után önmagát generálja a dolog, szinte
kötelező lesz csatlakozni, mert aki lemarad, az kimarad, a bulikból
is ugyanúgy, mint a munkalehetőségekből, meg a világ
forgatagából. Bezzeg, aki ott van, az mindjárt mindent tud, és
mindent véleményezhet is, mindenhez hozzászólhat, és profilkép
átszinezéssel a világról alkotott véleményét is
kinyilváníthatja.
Tehát egy idő
után feladtam az elveimet, és csatlakoztam, 2012-ben. És eleinte
« óvatoskodtam ». Ákosról nem nagyon raktam fel képet,
az apja nem is örül, ha ilyesmit csinálok (ő továbbra is
antifacebookos, nincs is fent), és próbáltam udvariasan
visszajelőlni mindenkit, ha csak egy kicsit is gyanús volt, hogy
ismerem. De érdekes, ahogy 100 éve nem látott emberek élete lesz
megint fontos, vagy csak megnéznivaló, a velük való kommunikáció
új irányokat vesz, jól esik, hogy lájkolta a túróssütimet (bár
pont ilyesmit én sosem rakok fel, nagyon nem vagyok konyhatündér),
nem is gondoltam, hogy jófej, általános iskolában azt hittem,
utál. És persze van ebben nagy adag vetítés is. Hogy ki mit akar
megmutatni magából, kinek akarja « bebizonyítani »,
hogy nagyszerű élete : Megnézem az ex oldalát, debéna az új
nője, persze azért lájkolom a közös képüket, hagy örüljenek,
meg nehogy azt higyje, hogy még bánt, hogy elment..és gyorsan
felrakok magamról is egy ultrajólsminkelt sztárfotót. Én még
egyedül, de már sorban állnak a lelkes rajongók. 232 lájk. A te
új nőd ezt nehezen zsebelné be. Vagy : de nagy pofád volt
gimiben, hogy le akartál nyomni mindig, aztán nézd, nekem kétszer
annyi diplomám van, mint neked. Ne hidd el, majd beszkenellem
mindet. Ja, neked meg gyerekeid vannak, de azt kevesebb meló volt
összehozni, mint a diplomáimat. Az úgyis főleg az asszony munkája
nálatok. Én meg minden nyáron másik exotikus szigetre megyek
nyaralni, néz meg a fotóalbumomat. (Senki ne ismerjen magára !
A történetek a fantáziám szüleményei...)
Aztán a januári
terrortámadás után Csárli lettem én is, bár nem a
profilképemmel, és elkezdtem írni a témában. Akkor jöttek
először a visszajelzések, hogy jókat írok. Ez azért motívál
is, meg egy kicsit megszédít (persze továbbra is az van, hogy
főleg terápiás célból írok). És a téma megragadt a fejemben,
írtam több idei terrortámadás kapcsán is posztot, meg a nyári
(magyarországi) migránskrízis kapcsán is (a krízis megvan még,
csak Magyarországról « arrébb ment »), és végül
most novemberben, sokkhatás alatt, annyi mindent szerettem volna
kiírni magamból, de az FB-n belebotlottam olyan reakciókba, amire
nem számítottam. Nekem természetes volt, hogy mindenki sokk alatt
van és gyászol, vagy ha nem, akkor legalábbis békén hagyja
azokat, akik gyászolnak. És igen, elfogadom, a « profilkép
átszinezésben » van egy adag birkulás is, illetve nem
spontán, saját ötlet, mert az FB ajánlja fel a lehetőséget, de
azért nekem jól esett minden ismerős « átszinezése »,
lájkoltam őket. De nem írtam listát arról, hogy ki szinezett át
és ki nem. Az viszont bántott, amikor az ismerőseim egy része
elkezdte cikizni azokat, akik átszineztek. Miért nem lehet emellett
szó nélkül elmenni ? Igen, az FB ilyen, mindenkinek van
valami értékrendje, ami alapján posztol, aranyos, vagy épp
megmentenivaló kiskutyákat, gyerekeit havonkénti fotósorozattal,
menő autókat és jóseggű nőket, vagy a saját alkotásait, sikereit.
Vagy politizál. Vagy térít. Én feltünően sok « fogyatékkal élő témát »
osztogatok meg, van ennek háttere, de talán ez is terhes lehet
néhány ismerősömnek. De egyszerűen át lehet görgetni egy
híren, ami nem érdekel minket, arra való az egér. Vagy le lehet
tiltani valakinek az idővonalát, vagy magát az illetőt is, ha
nagyon fárasztó. Senkinek nem kötelező Párizsban vagy bárhol
máshol meghalt embereket siratni, de röhögni a siratókon... És
akkor jöttek az összehasonlítások, bezzeg az orosz gép, bezzeg
Kenya (idén húsvét péntekjén egy kenyai egyetemi szálláson
volt mészárlás, külön kiválogatták a terroristák a keresztény
diákokat), bezzeg akármi. És ezt úgy mondják, mintha őket az
akkor érdekelte volna. Én idén odafigyeltem a terrorra (más évben
nem volt ez így, tehát én sem emlékeztem meg minden halottról),
amit így google nélkül csak spontán fel tudok sorolni :
Párizs, Tunézia, Dánia, Kuvait, Törökország, Libanon, a
novemberi párizsi óta is volt Maliban meg az USÁban,
versenyeztethetnénk a halottakat és a zászlókat naphosszat.
Szomorú az, amikor mérlegre pakoljuk a hullákat, vagy egymás
mellé rakva mérőszalaggal megmérjük, hogy megnézzük, melyiket kell
jobban sajnálni. És előszedünk történelmi sérelmeket, mint
Trianon, ez azért röhejes. Nem maga Trianon, az a magyar történelem
egyik legsúlyosabb pillanata, de ne egyszerűsítsük már le ennyire
a világot, hogy az idei párizsi terrortámadást megérdemelték
azok, akik meghaltak, mert « ott volt Trianon ». Igen, az
nekünk tragédia, de pl. a románoknak, szlovákoknak nem. Nekünk a
saját verziónk a fontos, de « internacionálisan » nem
csak a mi verziónk létezik. Talán a szíriai radikálisok ilyen
jól ismerik a magyar történelmet ? És ennyire fontosnak tartják? Vagy azt gondolja valaki,
hogy Párizsban metálkoncertre csak Clemenceau ükunokái járnak ?
És amúgy azok, akik a lelőtt orosz gépet rakták a párizsi
halottak mellé, mellesleg meg trianonoztak (szerintem simán van
átfedés a két csoport között), azok miért nem kezdték el az
oroszokra mondani, hogy « bezzeg '56 ». Ugyanaz a logika
lenne mögötte, mint a trianonozás mögött. Ők most hirtelen az
orosz halottakat jobban sajnálják. Mert azt kevésbé nyomta az
orruk alá a Facebook ? Miközben voltak olyan helyek idén is,
mint minden évben sajnos (pl. Nigéria, vagy Szíria), ahol egész
évben folyamatosan gyilkolták az embereket. Lehetetlen mindenkit
megsiratni, mindenkire megemlékezni. De sokaknak szelektív az
emlékezete és az empátiája is.
Én április 4-én
ezt írtam ki a facebook idővonalamra (megosztva egy hírt arról,
hogy a pápa a kenyai áldozatokért imátkozik) :
« Megemlékeztek
Kenyában is a Nagypéntekről. És nincs mit mondani. De lenne, csak
nincs aki meghallgatja. Belecsúsztam már így is a rasszizmusba és
az extrémizmusba egyesek szerint.
Itt most (éjszaka)
harangoznak Choisy le Roiban, a házunk előtt lévő templomban.
Sosem voltam gyakorló keresztény, eddig nem tudtam, hogy
Nagyszombaton virrasztás van. Most lemennék virrasztani, de a
gyerek alszik, és nincs itthon Vince. A templom egy ideje vitában
áll a piacosokkal, mert vasárnap délelőtt teljesen körbekerítik
az árusok. A legtöbbjük nem húsvétol most. Mert más a vallása.
Bizony, vallási vita lett ebből is. Csoda, hogy Choisyba járnak
még templomba, pedig igen, virágvasárnapon is sokan voltak
megszentelni a barkát. Főleg feketék. Talán pont kenyaiak. »
Ezt a posztomat az
ismerőseim közül négyen (!) lájkolták és egy hozzátartozóm
szólt hozzá bíztatón. A többiek ugyanúgy elmentek mellette. Nem
baj, csak x hónap múlva nem muszáj « bezzeg kenyázni ».
Június 29-én meg
egy ilyen poszttal emlékeztem meg -többek között- az idei második
véres tuéziai terrortámadásról :
« Egész nap
agyaltam, hozzászóljak-e a témához, de megteszem:
A hétvégén két
fő hír pörgött a neten és a francia médiában, az egyik, hogy
Amerika rábólintott a melegházasságra (és nézve Amerika súlyát
a nyugati világban, nyugodtan mondhatjuk, hogy a nyugat rábólintott,
kész, a kérdés eldőlt), a másik, hogy 38 gyanútlan és védtelen
európai turistát lőtt agyon egy tunéziai strandon egy helyi srác,
mert elhitte az internetes barátainak, hogy ez Isten akarata. És
kapott hozzá fegyvert is. Kalasnyikovot, ami eredetileg orosz
gyártmány. (A harmadik domináns hír a görög bankcsőd). A
francia média inkább a tunéziai esettel van elfoglalva, mondtam is
Vincének, hogy állítsuk át a rádiót a France Inforól, azaz
ébresztője, én pedig már nem bírok tömeggyilkosságokra
ébredni. Hónapok óta az iszlámista veszély alaptéma a francia
rádióban. Ezen jól összevesztünk, szerinte én vagyok túl
gyenge, a világot el kell tudni viselni.
Nem arról van szó,
hogy most a két fő témát feltétlenül egymás mellé akarom
állítani. Csak azon gondolkozok, hogy a világ nem egy irányba
mozog, hanem több felé, de abból min. kettő egymásnak teljesen
ellentétes. És hozzánk Tunézia közelebb van, mint Amerika. Ennek
tükrében árnyaltabb az a hír is, hogy az isztambuli
melegfelvonulást szétverte a rendőrség. Ez melegjogi szempontból
szomorú, de voltak ott ellentüntetők is, lehet, hogy ők is kaptak
könnygázt, és a török rendőrség csak egyensúlyi játékot
játszott. A történethez hozzátartozik az is, hogy a legutóbbi
török választáson a jelenlegi elnök iszlamista pártja háttérbe
szorult, ami mindenképp jó hír. Viszont a mérsékeltek a
melegfelvonulás hatására iszlamizálódhatnak, főleg úgy, hogy a
felvonulást a ramadan böjti hónapra időzítették (akárcsak a
terrortámadást). Amerika üzenete az egész világra eljut, de nem
mindenhol egyformán értelmeződik.
A környéken, ahol
én lakom, nem nagyon vannak kézenfogva sétáló meleg párok,
sokan vannak viszont, akik ramadanoznak. Ilyenkor nappal böjt van,
és elvileg a hitben való elmélyülés, este pedig buli, családi
összejövetel. Még éjfélkor is gyerekzsivaj hallatszik a
játszótérről. Ramadán szent hónapjában a muzulmánok szerint
még a pokol kapui is zárva vannak. Elnézve a hétvégi
terrorsorozatot (Tunézia, Kuvait) idén sajnos rosszul reteszelték
be a kapukat... »
Mindezeket nem
azért írom most le, hogy hőst csináljak magamból, mert én
vagyok a Empátia Bajnoka, és sejtem, hogy vannak olyan
facebookos ismerőseim, akik megbántódnak (ha olvassák). De ki
akartam magamból írni ezt is, mert fájt, hogy « facebook-megosztás-versengéssé » vált emberek tragédiája. A FB-n
valahol mindenki « birka », mindenki vetít, mindenki
szerepet játszik, vagy legalábbis « karakteres értékrendet
mutat ». Jó, ha ezt tudjuk egymásról, segít az empátiában,
egymás elfogasásában is. Nekem ez a
« profilkép-átszinezés-fikázás » kicsit olyan volt,
mint ha valaki látna egy temetési menetet, és ott beszólna a
gyászolóknak : « mit rinyáltok, én nem is ismertem a
halottat, leszarom a gyászotokat, és bezzeg amikor az én nagyanyám
meghalt, akkor egy szót sem szóltatok. Meg ti is csak jópofiból
jöttök el erre a temetésre. »
Igen, van aki jópofiból jön. Meg azért, hogy a többiek lássák, hogy itt van. De van, aki aki tényleg gyászol, meg aki hirtelen nem tud jobb ötletet arra, hogy a megrendülését kinyilvánítsa. Ezt nyiltan cikizni érzéketlenség. Lehet, hogy azért gondolom így, mert "közeliek" az események számomra, de nem tudom kívül helyezni magamat én sem. Köszönöm a megértést.
Több különböző gondolat:
VálaszTörlés1. Tényleg jól írsz. Bár nekem ez nem újdonság, nem itt, és nem most olvaslak először.
2. A cikizős-fikázós-fb-s jelenségről (meg sok más témáról) most olvasok könyvet: Tari Annamária: Y generáció. Nem lesz számodra a könyv minden sora újdonság (ez látszik a soraidból), de érdemes elolvasni, jó szívvel ajánlom.
3. Van bennem egy vágy, régóta, de mostanában az események hatására felerősödött: nagyon-nagyon szeretnék beszélgetni muzulmánokkal. És zsidókkal. És buddhistákkal is... Megismerni kicsit beljebbről a gondolataikat, a kultúrájukat, az értékrendjüket. Megismertetni a sajátomat egyúttal, persze. Hogy ne csak kívülről lesegessük egymás csomagjáról, hogy mi lehet benne, hanem lássuk is. Persze esélyem sincs rá, nem ismerek egyetlen zsidó/muzulmán/buddhista, vagy bármilyen más, távoli kultúrájú embert. Hiába nincsenek határok látszólag. Végtelenek a távolságok. Nem km-ben, valami más mértékegységben. Mindez annyira nem kapcsolódik ahhoz, amit írtál, csak mégis kijött belőlem az írásod hatására.
1. köszönöm
VálaszTörlés2. érdekel a könyv
3. Engem sokáig vonzott (még most is) a zsidó vallás, bár az nem térítő, tehát felvenni nem egyszerű, a keresztény, de mondjuk az a kultúrámhoz tartozik, még buddhista előadáson is voltam, és vannak gyakorló buddhista ismerőseim (és krisnás is). Most meg úgy alakult, hogy főleg muzulmánok között élek (pontosabban muzulmánok között IS, de az ő jelenlétük látványosabb). Többet tudok a muzulmán vallásról, mint bármikor életemben (szokások, ünnepek, ramadan, stb.), viszont nyomasztónak is tartom, jobban, mint régen. De nekem is igényem lenne beszélgetésre, csak nehéz ezt elkezdeni. Hogyan forduljak feléjük? Miközben szerintem az "arcomra van írva" a neheztelés...
Ebben a városban van katolikus meg református templom is (az utóbbi nagy szó, Franciaországban hatékony volt a "Szent Bertalan éjszakája), van hindu templom, mecset is, bár azt még nem találtam meg, elég eldugott helyen van (gyűjtenek a helyi lakosok nagyobb mecsetre), sőt, nemrég egy buddhista szentélyt is találtam. Pedig ez egy "poros iparnegyed" Viszont legalább több lehetőségem van vallásokkal ismerkedni :)
Ja, meg zsinagóga is van, mint ahogy azt már említettem.
VálaszTörlésEzt az index cikket is be akartam ide rakni, mert passzol a témához:
VálaszTörléshttp://index.hu/mindekozben/poszt/2015/11/17/7_alapszabaly_a_facebookos_viselkedesre_tragediak_eseten/