2015. november 19., csütörtök

szükségállapot

Nem néztem részletesen utána, de V. elmagyarázta nekem, mit jelent itt Franciaországban (és gyanítom máshol is) a szükségállapot. Főként azt jelenti, hogy ideiglenesen csökken a demokrácia, mozgósítják a katonaságot, és az egyenruhások (rendőrség, katonaság, csendőrség) szabadabb kezet kapnak, nem kell bírósági engedély mindenhez, bárkit előállíthatnak, kihallgathatnak, lehallgathatnak, házkutatást tarthatnak bárhol. A határon visszahozzák az ellenőrzést. Eredetileg 12 napig tart a szükségállapot, de ha a parlament (a közgyűlés és a szenátus is) megszavazza, bármeddig meghosszabítható. A szükségállapot vonatkozhat csak egy-egy területre, vagy az egész országra. A teljes országra kiterjedő szükségállapot legutóbb Charles de Gaulle ideje alatt volt az ötvenes években. Az akkoriban totális politikai káoszba fulladt országnak ez, -a mai történelmi ellemzők szerint-, igencsak jót tett. Charles de Gaulle a közelmúlt francia történelmének legelismertebb alakja és nem csak II . világháborús szerepvállalása miatt.

Jelenleg újból (egész országra kiterjedő) szükségállapot van Franciaországban múlt hét péntek óta. Most egy politikailag súlytalan, és népszerűségében igencsak « megtépázott » köztársasági elnök, Francois Holland hirdette ki, akinek jelentősége valószínűleg messze elmarad Charles de Gaulle-étól, de a « nemzetközi helyzet » mégis ezt a megoldást adta a kezébe. Az idén januártól tartó terror-veszély új szakaszba lépett, november 13-án, amit ma már « fekete péntekként » emlegetnek, Párizsban összehangolt támadássorozat legalább 129 ember halálát okozta. (Azért írom, hogy, legalább, mert több mint 300 sérült van, abból kilencvensok állapota válságos, tehát ez a szám sajnos nőhet még). Nem akarok nagyon részletekbe belemenni, nem hírblogot írok, inkább csak a saját szubjektív érzéseimet akarom kiírni magamból. Bármely hírportál részletesen hozza a témát. Én csak összefoglalom, amit tudok : Több, összehangolt támadást indítottak géppisztollyal és robbanószerrel felfegyverzett terroristák Párizsban és környékén, 6-7 helyszínen. Az ország legnagyobb és legjelentősebb stadionjában a State de Francenál, Saint Denisben robbantottak, de ott szerencsére a terroristáknak csak önmagukat sikerült elpusztítaniuk. Épp francia-német barátságos mérkőzést játszottak, az elnök is jelen volt. Ezután Párizs két kerületében, a 10-11-ben viszonylag egymáshoz közeli helyszíneken géppisztollyal lövöldözni kezdett több terrorista, bárok, éttermek teraszán lévő vendégeket lőttek agyon. A legdurvább viszont egy rockkoncerten történt, a Bataclan klubban, ahol túszul ejtették a közönséget, és majdnem száz embert meg is gyilkoltak. A terroristák nagyrészét a rendőrség lelőtte. Később, szerdán (18-án) Saint Denisben rajtaütés-szerűen elfogtak, illetve megöltek még terroristákat, valószínűleg a támadás értelmi szerzőjét is. Egyenlőre, hogy kik voltak pontosan, én nem tudom, nem volt lelkierőm utána nézni. Valószínűleg itt született franciák. Hiába nézek egy furcsa tekintetű, szakállas ember arcába, nem értem meg, miért volt ez az egész, és ráadásul hasonló külsejű emberek között élek, nem akarom, hogy a fejembe vésődjenek ezek a tekintetek. Mindegy, hogy Ahmednek vagy bármi másnak hívták őket. Mert ahhoz sajnos nem fért kétség már az elején, hogy iszlamista terroristák voltak. A támadást az Iszlám Állam (ISIS) vállalta magára. Magyarázatként jött a szokásos homályos spirituális szöveg a «bálványimádó, erkölcstelen hitetlenekről », meg Franciaország katonai szerepvállalásairól (bombázzák Szíriában az ISIS állásait), meg arról, hogy megsértették Mohamed prófétát. Ebből kifolyólag össze lehet kapcsolni a mostani támadást a januári Charlie Hebdo szerkesztősége ellenivel (a szatírikus lap többször hozott le « vallási érzékenységű » karikatúrákat), bár a dolog egy kicsit sántít, az akkori támadást nem is az ISIS, hanem az Al-Kaida vállalta magára, akik egyébként elvileg fasírtban vannak az ISIS-sel jelentleg. A januári is megviselt, de a mostanihoz képest mégis « emberléptékűbb » volt, ha lehet ilyet mondani, « vallási sértődésből jött túlreakció ». Illetve nem, a terrorra nem szabad magyarázatot keresnünk, de valahogy mégis, nemcsak az áldozatok számában volt ez a mostani sokkal inkább hidegvérű tömegmészárlás, mint konkrét indokokkal, követelésekkel bíró terrorakció. A kettő között eltelt időszakban végig « allerte vigipirate » azaz « legmagasabb fokú készültség, terrorveszély » volt, géppisztolyos katonákkal mindenütt (a mi városunkban a zsidó iskola előtt), több ellenőrzéssel, korlátozott lehetőségekkel (az animátori munkámra is kihatással volt, a gyerekek programszervezésébe is beleszólt ez), több terrorgyanús támadással, köztük legalább két olyan eset, ahol a véletlenen múlott, hogy nem lett mészárlás. A terrorveszély kézzel fogható volt, bár ahogy teltek a hónapok, egyre többen gondolták inkább csak paranoiának mindezt. Pedig nemzetközi szinten is pörögtek az események, terrortámadás volt Dániában, Tunéziában, Pakisztánban, Kenyában, Kuwaitban, Törökországban, Libanonban (most hirtelen ezek jutnak eszembe), ezekben az országokban nagyából ugyanazon körök ugyanabból a célból támadtak, a Szent Háború, a dzsihád nevében. Megtévesztett, életidegen, spirituálisan nagyon eltévedt emberek. Sok mindent tudnék mondani róluk, ki tudja mi az igazság, a blog többek között arról is szól, hogy ezt kiírjam magamból. Mert az utóbbi időben én is többször megkaptam a paranoiás jelzőt, főleg, amikor a terrorveszélyre rárakódott a saját személyes külvárosi tapasztalatom a működésképtelen integrációról, az idén Európát komolyan érintő menekülthullám témája, és persze valószínűleg a túlzó, mániákus szorongásom is. Néhányan körülöttem csak az utóbbit vették figyelembe. Bár nekik lett volna igazuk...


1 megjegyzés: